Mantu Ablak

Belső textil árnyékolások

A belső textil árnyékolók elsősorban a fény elleni védekezés eszközei, másodsorban pedig a lakberendezés design elemeihez tartoznak. Természetesen itt is érdemes átgondolni, hogy mi a célunk az árnyékoló használatával (sötétítés, részleges árnyékolás, belátás elleni védelem), hiszen ettől is függ, hogy melyik típust válasszuk végül. A textil árnyékolók legnagyobb előnye, hogy szinte bármilyen színt, vagy dekor mintát használhatunk, amellyel erősíteni tudjuk az otthonunk lakberendezési stílusának jegyeit.

Ahogyan külső árnyékolásként kapásból mindenki a redőnyt említi, úgy a belső textil árnyékolók első helyén a függönyök állnak. Pedig sok más designos, elegáns, és ötletes megoldás áll a rendelkezésünkre rajtuk kívül,  ezekből mutatunk néhányat a teljesség igénye nélkül.

Schwöller pliszé – részleges, vagy teljes árnyékoláshoz

A pliszé egy harmonikaszerűen záródó belső textil árnyékoló, amit többféleképpen is szerelhetünk attól függően, hogy milyen funkciót szánunk neki. A pliszék anyagukban por és szennytaszítóak, de léteznek mosható változatok is.

A pliszé tökéletes árnyékoló megoldást jelent a szokatlan formájú (háromszög, rendhagyó ívű, vagy szabálytalan) ablakokhoz. De akkor is jó választás, ha például a fürdőszobában, vagy a konyhában levő ablakokon nem szeretnénk, hogy bárki is belásson, a függöny viszont nem fér el, vagy olyan kis méretű kellene, ami nem mutat jól.

A pliszét számos módon felszerelhetjük az igényektől függően. Ha szeretnénk szabadon nyitni-csukni az ablakokat, akkor az üveg felületére, vagy a keretre szereljük, ha nagyobb méretű árnyékolóra van szükségünk, akkor az ablak fölé, vagy a mennyezetre is tehetjük.

Könnyen mozgatható, változtathatjuk, hogy mennyit takarjunk ki az ablak felületéből, ha pedig nincs rá szükségünk, lehúzhatjuk teljesen. A színtől és az anyagtól függően választhatunk fényáteresztő, vagy akár teljesen sötétítő típusút is. Valamennyire a helyiség felmelegedését is tudjuk csökkenteni a duett pliszé alkalmazásával, ha nem is annyira hatékonyan, mint egy redőnnyel.

Az anyagok sokfélesége lehetővé teszi, hogy bármilyen dekor megjelenést megvalósítsunk, ami az otthonunk lakberendezési stílusához a legjobban illik.

Schwöller roletta és roló – részleges, vagy teljes árnyékoláshoz, térelválasztáshoz

Ez a típusú textil árnyékolás a redőnyökhöz hasonlóan működik. Alap állásban feltekercselt állapotban helyezkedik el a nyílászáró felett, leengedve pedig az ablak felületét takarja a kívánt mértékben. A roló és a roletta között a méret a különbség, a roletta helyigénye jóval kisebb. Ideális például olyan esetekben, ahova nem fér el egy függöny karnissal.

Rendkívül közkedvelt árnyékoló megoldás pontosan azért, mert kevés helyre van szüksége a felszereléshez, illetve azért is, mert tartós, könnyű használni, és kedvező az ára. Nagyobb méretben akár térelválasztóként is használhatjuk.

Textil árnyékoló lévén nem csak egyszínű anyagokból választhatunk, hanem bármilyen izgalmas dekormintát beilleszthetünk az otthoni designba. Az anyagok között találunk fényáteresztő, vagy teljes sötétítésre alkalmas típust is.

Schwöller szalagfüggöny – részleges, vagy teljes árnyékoláshoz, térelválasztáshoz

A szalagfüggönyöket még mindig inkább irodai árnyékoló megoldásnak tartják, pedig hatalmas szín és mintaválasztékkal rendelkeznek, amivel otthonunk díszei lehetnek. Tökéletes kiegészítője lehet például a minimál stílusnak, amihez nem biztos, hogy találunk megfelelő stílusú függönyt, főleg, ha azt méreténél fogva is körülményes lenne kezelni.

A szalagfüggöny leginkább nagy felületek esetén tud érvényesülni, de a különleges formájú (pl. íves) nyílászárók esetében is jó választás lehet. Nagy előnye, hogy a függöny nem csak teljes egészében mozgatható, hanem a szalagok állását is változtatni tudjuk, szabályozva ezzel a bejutó fény mennyiségét.

A szín és mintaválaszték már régóta nem csak az irodai semleges megjelenésre korlátozódik, hiszen rengeteg típus létezik. Akárcsak a többi textil árnyékolónál, ezeknél is megválaszthatjuk a fényáteresztő képességet.

Nem tudja, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek? Látogasson el bemutatótermünkbe a teljes választékért!

<