Harmonika ajtó világos és tágas terekhez, avagy városi lakásbővítés Rotterdamban

2021-03-04

Egy nagyvárosi lakásban általában véve kevesebb a lehetőségünk a tágas belső terek kialakítására, mivel az életterünk is kevesebb egy csakádi házhoz képest. A hollandok pedig kiváltképp elmondhatják magukról, hogy ők aztán mindent megpróbálnak kihozni a rendelkezésre álló, sokszor elég szűkös lehetőségekből.

Így érdekes kihívás előtt állt a jellegzetes holland sorház tulajdonosa, hiszen a célja nem kevesebb volt, mint, hogy igazi tágas és világos belső teret alakítson ki az otthonában.Ehhez a Solarlux harmonika ajtó rendszerét választotta, amivel gyakorlatilag egy mozgatható homlokzatot hoztak létre.

Harmonika ajtó homlokzatnyitáshoz

A szűkös sorház Rotterdam belvárosának egyik legelegánsabb utcáján áll, jellemzően fejbeverős magasságú pincével és aprócska szobákkal. Összességében a belső terek nagyon sötétek voltak, a házon levő kis ablakok csak kevés nappali fényt engedtek be az épületbe.

Amikor a ház néhány évvel ezelőtt gazdát cserélt, teljes felújításon esett át. Az új tulajdonos kívánsága az volt,  hogy a korábban két lakórészből álló életteret tágas, világos házzá alakítsa, amely nagyobb belső térrel rendelkezik. Ugyanakkor mindenképpen szerette volna megtartani a történelmi épület hangulatos külső megjelenését is.

Azért, hogy a kis méretű helyiségeket megnagyobbítsák és világossá varázsolják, hatalmas átalakításba kezdtek. A kortárs építészet megőrzése érdekében az elegáns, modern elemeket kombinálták a díszített mennyezetekkel, az eredeti részletgazdag beltéri ajtókkal és a homlokzat eredeti állapotának helyreállításával.

Hátul az erkély alatti tér pedig helyet adott egy kétszintes bővítésnek. A mindössze 1,5 méter mély bővítmény biztosítja, hogy a konyha az alagsor helyett a földszinten legyen, és kapcsolatot teremtsen az első emeleti nappalival.

Az egyes  emeletek és szobák összevonása után a belső helyiségeknek nagyobb fényt kellett biztosítani. Elinte egy tető ablakot terveztek a pince fölé, ami egészen sokáig tartotta magát az elképzelések között.

De gyorsan kiderült, hogy a konyha és a nappali így valószínűleg nem lesz elég világos, ráadásul a két emelet összenyitása sem fog tágasnak hatni. Ezért döntöttek végül a Solarlux harminika ajtaja mellett.

Harmonika ajtó Solarlux belső oldal

A csaknem 6 méter magas üveghomlokzattal a belső tér teljesen más megvilágításban jelenik meg. Ráadásul a harmonika ajtó segítségével a két emelet, valamint a belső és a külső tér gyakorlatilag határok nélkül összeolvadhat.

Annak ellenére, hogy a ház a város közepén található, rendelkezik egy kisebb kerttel, így a harmonika ajtónak köszönhetően az étkező zöld oázisnak tűnik. 

Az üveghomlokzat két emeleten helyezkedik el: míg a felső emeleten fix üvegezés került beépítésre, a földszinti teljes szélességében kinyitható, így hozzáférhetővé válik a kert.

A Solarlux harmonika ajtó még zárt állapotban sem takar ki sokat a panorámából, köszönhetően a mindössze 99 mm keretszélességű, vékony profiloknak.

Ha szeretne több információt a Solarlux harmonika ajtóiról, akkor kattintson ide.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Homlokzati nyílászárók témában
Érvek és ellenérvek az alumínium ablak mellett
2015-07-06

Érvek és ellenérvek az alumínium ablak mellett

Sokan érvelnek az alumínium ablakok mellett és ellen is. Nézzük, kinek, miért van igaza.

Olvasson tovább
A SOLARLUX „láthatatlan” ablaka mindenkit elkápráztat
2014-04-15

A SOLARLUX „láthatatlan” ablaka mindenkit elkápráztat

Az idei 2014 évi nürnbergi ablak kiállítás kétség kívül egyik legnagyobb látványossága a Solarlux stand CERO márkanévre keresztelt „láthatatlan” ablaka volt.

Olvasson tovább
Műanyag, fa, vagy alumínium ablakot válasszak?
2014-04-15

Műanyag, fa, vagy alumínium ablakot válasszak?

Ez az a kérdés, amit minden építkezőnek és felújítónak elsőnek kell megválaszolnia, amikor az ablakválasztás elé kerül. Mi alapján dönthetünk?

Olvasson tovább