Ezt a harmonika ajtót 50 évig használhatja gond nélkül!

2016-06-16

Egy Solarlux harmonika nyílászáró nyitása és csukása egyetlen kézmozdulattal lehetséges. Szeretné tudni, hogy mi a titka ennek a könnyedségnek és miért működnek akadozás és beszorulás nélkül évtizedekig?

Nos, a „titok” a Solarlux szerkezetek egyedülálló kialakításában keresendő, aminek köszönhetően egy stabil rendszert kapunk a nyitás során fellépő extrém terhelésekkel szemben.

A harmonika ajtók működtetése és a fizika törvényei

A gyakorlatban pontosan megfigyelhetjük, hogy egy harmonika nyílászáró nyitásakor vagy csukásakor, milyen fizikai erők működnek: alighogy kinyitjuk a belső záróreteszt, máris kifelé mozdul minden második csuklós tag és a harmonika ajtó kicsit összehúzódik a nyílásban.

Ezután a nyílószárnyat egy kézzel ráhajthatjuk a következő szárnyra, majd az egészet egyszerűen, minimális erőszükséglettel a nyitásirányba toljuk, miközben a szárnyak cikk-cakk alakban összehajtódnak és egy 90°-ban meghajtott keskeny csomagban leparkoltathatók a nyílás szélén.

Mivel az építtetők rendszerint nagy hőszigetelésű, többrétegű üvegezéseket igényelnek, ahol a szárnyak akár 3 méter magasak és 1 m szélesek is lehetnek, ezért a fizika erőkarra vonatkozó törvényszerűségei miatt jelentős erők hatnak a futófelületre és a görgőkre. A speciális Solarlux technológiának köszönhetően azonban ezek az erők alig érvényesülnek ezeknél a szerkezeteknél.

Az egész felületen nyitható harmonika falak, mint homlokzat kialakítások fontos szerkezeti elemei egy ingatlannak.

Nem csak a magánépítkezéseknél alkalmazzák széles körben, de éttermek és üzlethelységek portáljainál is gyakran ideális választás lehet, ahol különösen fontos a megbízható és a hosszantartó hibátlan működés.

Rozsdamentes futógörgők és sínek a stabilitásért

A Solarlux harmonika ajtók futógörgői és futófelületei rozsdamentes acélból készülnek és elég erősek, hogy a feszítőhatásokat minden nyitási szögben kompenzálják.

A fejlesztés során egy Solarlux harmonika ajtót több ezerszer nyitnak és zárnak laborkörülmények között, mert csak így állapítható meg, hogy hány évig működnek a nehéz működtetést okozó kopások nélkül.

Ez a harmonika ajtó kétszer jobb, mint szükséges

Az élettartamra vonatkozó előírás általában a CE minősítés szerinti 2. tartóssági osztály. Ahhoz, hogy ezt egy termék elérje 10.000 nyitást és csukást kell teljesítenie mindenféle kopás nélkül.

A Solarlux minden hőszigetelt harmonika nyílászárója teljesíti ezt a CE követelményt. Sőt, a saját vizsgálólaborban végzett vizsgálatok 20.000 nyitási ciklus alatt sem mutattak károsodást.

Mit jelent 10.000 nyitási ciklus  a gyakorlatban?

Egy egyszerű számítási példával érzékeltetjük ennek a számnak a jelentőségét. Ha egy harmonika ajtót minden nap kinyitnak és becsuknak, akkor éppen 25 évig történő kopásmentes működés garantálható a 2. kategória eléréséhez a CE minősítésben.

Elfogadva, hogy a Solarlux saját „laborkörülmények között végzett” vizsgálatai során a ciklusszám elérte a 20.000-t, a Solarlux harmonika szerkezetek kopásmentes működési ideje eléri a fél évszázadot.

Minden további fontos használati paramétert illetően kiemelkedőt nyújtanak a Solarlux harmonika ajtók, Minden hőszigetelt nyílászáró kiváló szigetelést biztosít, nem csak a hőszigetelés, de a szél és vízállóság tekintetében is. Nem utolsósorban említjük a betörésállóságot, mely a régiónkban elvárt RC2 biztonsági osztályt teljesíti.

További információ és ajánlatkérés.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Homlokzati nyílászárók témában
A műanyag ablak választás szempontjai
2014-10-14

A műanyag ablak választás szempontjai

A megfelelő műanyag ablakot kiválasztani szinte már művészet. Mit vegyünk figyelembe a rengeteg műszaki tulajdonság, érték közül? Valóban azok a fontosak az ár szempontjából?

Olvasson tovább
Nyáron is használható beltéri medence
2014-06-05

Nyáron is használható beltéri medence

A legtöbb beltéri medence legnagyobb hátránya, hogy éppen a legmelegebb nyári hónapokban nem nyújtanak felüdülést, hiszen mindenki a szabadba, a levegőre kívánkozik. Létezik egy megoldás, ami egy csapásra megoldja a problémát.

Olvasson tovább
Érvek és ellenérvek az alumínium ablak mellett
2015-07-06

Érvek és ellenérvek az alumínium ablak mellett

Sokan érvelnek az alumínium ablakok mellett és ellen is. Nézzük, kinek, miért van igaza.

Olvasson tovább