Hűvös és árnyékos teraszt szeretne?

2014-04-16

Köztudott, hogy a terasz fölé, időjárás elleni védelem céljából emelt különböző üveg és polikarbonát tetőszerkezetek alatt nyáron bizony sokszor elviselhetetlenül meleg van. A napsugárzás hatására még a professzionális télikertek és az üvegházak is rendkívül hamar felforrósodnak, áthevülnek megfelelő árnyékolás nélkül.

Azt is sokszor elmondjuk, hogy ha árnyékolásról van szó, különbséget kell tennünk fény elleni és hő elleni árnyékolás között. A kizárólag fény elleni árnyékolókat rendszerint a tetőfelület belső síkjára helyezik el. Nagy hátrányuk, hogy az árnyékoló és a tetőfelület síkja közötti levegő átforrósodik, és grillsütő módjára hevíti az alatta ülőket.

A fény és hő elleni védelemre is alkalmas külső árnyékolót minden esetben eltartással építjük fel az üvegtető fölé úgy, hogy az alatta lévő levegő áramolni tudjon, és ezzel hűtse az üveg külső felületét. Az áramlást a természetes légmozgást és az üvegtől felmelegedett levegő lejtésirányú felfelé mozgása adja.

Azonban nem minden anyag képes egyformán e funkció ellátására. Rendszerint szövetárnyékolókat alkalmaznak, melyeknek nem csak tartósnak, de időjárásállónak is kell lenniük.

Azaz, nem csak szél és vízállónak, de színtartónak is, különben egy-kettőre kifakulnak a napsugárzás hatására. Sőt, a prémium szegmensben ezek az árnyékolók hőelnyelő tulajdonsággal is rendelkeznek, ahol a szövet szerkezete elnyeli a fény hőenergiájának jelentős részét.

Ilyen szövet pl. a Smitz Werke Gmbh, PERFOTEX szövete, amiből a Markilux gyártmányú árnyékolók készülnek.  Ennek anyaga a fény infravörös tartományának visszaverésére alkalmas fémszálakat tartalmaz, ugyanakkor a szövése speciális, hogy minél több fényt engedjen át. Ezt a szövetet kimondottan a télikertek és üvegházak árnyékolására tervezték.

A Markilux textil árnyékolásokról ezen az oldalon tudhat meg többet.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Árnyékolás témában
Hogyan válasszon külső textilárnyékolót?
2015-10-06

Hogyan válasszon külső textilárnyékolót?

A modern textilárnyékolók design és színválasztéka szinte nem ismer határokat. Mégis milyen gyakorlati szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor kiválasztjuk a szövet színét és mintázatát.

Olvasson tovább
Lejárt a műanyag redőnyök kora
2015-09-25

Lejárt a műanyag redőnyök kora

Már régóta a műanyag lamellás redőny a legelterjedtebb árnyékolási forma. Azonban megszületett a továbbfejlesztett változata, nézzük, mit is tud.

Olvasson tovább
A nap járását követő árnyékolás
2014-06-23

A nap járását követő árnyékolás

Bizony nem egyszerű feladat az ebéddel megterített asztalt az étkezés közepén visszarángatni az árnyékba, ha az asztal végén ülők a tűző napra panaszkodnak. Sokkal praktikusabb megoldást kínál a Markilux cég Planet névre keresztelt árnyékolása.

Olvasson tovább